Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Alkotmánytalan köztársaság Stumpf András, Heti Válasz, 2010. október 27. Tegnap délután háromkor csörög a telefonom. Ugyan, össze tudnék-e dobni egy glosszát gyorsan a csütörtökön - holnap - megjelenõ lapba? Tényleg nagyon gyorsan kell: másfél óra múlva nyomda. Hát persze, hogy össze tudok, hiszen éppen most meszelte el az Alkotmánybíróság a kormány egyik elsõ döntését! Téma tehát van. Körmölök, körmölök. Az eredmény: Egészpályás feltámadás? Magyarországon nem volt forradalom. Most áprilisban legalábbis nem. Ha lett volna, lehetne forradalmilag törvénykezni, egészpályásan letámadni, ahogy a maroknyi ellenzék rutinszerûen riogat, avagy éppen egészpályásan feltámadni, ahogy a kormány sikeréért imádkozó holdudvar szereti látni az eddig történteket. És tessék, most kedden kiderült: a kétharmados gyõzelem valóban minden korábbinál nagyobb pályát nyitott, ám a nemzeti válogatottnak mégiscsak számolnia kell azzal, hogy azért bíró is van a pályán. Alkotmánybíró, konkrétan. Tizenegy - akárcsak egy focicsapat. Kedden teljesen egységesen játszottak: egyhangúlag meszelték el a Fidesz-kormány egyik elsõ intézkedését, azt ugyanis, hogy visszamenõleg, a 2010. január elseje után kapott állami végkielégítések kétmillió fölötti része után 98 százalékos extraadót kell fizetni. Bizony, még a Fidesz által az AB-be jelölt Stumpf István és Bihari Mihály is alkotmányellenesnek találta a visszamenõlegességet, a talárosok meg is semmisítették a passzust. Ennyit arról, hogy a kormány mindent elfoglal, hogy vége a demokráciának, alkotmányosságnak. Nincs vége, sõt. Ha a köztársaság elnöke nem kíván sokat magyarázkodni, bizony árgus szemekkel figyeli majd, milyen törvényeket ír alá - a presztízsveszteséget senki sem szereti, s milyen már, ha az AB utólag folyton elmeszeli, amit az elnök szignált? A rendszer tehát kitermeli a sokat emlegetett fékeket és ellensúlyokat - mindegy, ki honnan érkezett bele. A cikket elküldöm, tíz percem marad, hogy összekapjam magam és induljak egy tévéfelvételre, már szedelõzködöm, amikor újfent megcsörren a telefon. Áldott jó szerkesztõm az, egy jó hírrel meg egy rosszal. „A jó, hogy remek kis írás. A rossz, hogy néhány perce már nem aktuális." Én csak nézek, aztán amikor Lázár János sajtótájékoztatójáról értesülök, még inkább nézek. Sebtében, öt perc alatt átírom a cikket. Így fog megjelenni holnap: Egészpályás feltámadás? Magyarországon nem volt forradalom. Most áprilisban legalábbis nem. Ha lett volna, lehetne forradalmilag törvénykezni, egészpályásan letámadni, ahogy a maroknyi ellenzék rutinszerûen rémisztget, avagy éppen egészpályásan feltámadni, ahogy a kormány sikeréért fohászkodó holdudvar szereti látni az eddig történteket. Így viszont nem lehet. Nem lehetne. És tessék, mégis. Kedden kiderült: a kétharmados gyõzelem valóban minden korábbinál nagyobb pályát nyitott, ám a nemzeti válogatottnak mégiscsak számolnia kell azzal, hogy azért bíró is van a pályán. Alkotmánybíró, konkrétan. Tizenegy - akár egy focicsapat. A talárosok kedden egyhangúlag meszelték el a Fidesz-kormány egyik elsõ intézkedését. Azt ugyanis, hogy visszamenõleg, a 2010. január 1-je után kapott állami végkielégítések kétmillió fölötti része után 98 százalékos extraadót kell fizetni. Bizony, még a Fidesz által a testületbe jelölt Stumpf István és Bihari Mihály is alkotmányellenesnek találta a visszamenõlegességet. Erre válaszként a Fidesz parlamenti frakcióvezetõje közli, hogy változatlan formában fogadják el a törvényt, az alkotmánybírák hatásköreit meg szûkítik. Forradalmi tempó - forradalom nélkül. Pedig ha már nem volt elég nyolc év, hogy koherens, nyomdakész új alkotmányt írjanak kétharmad esetére, akkor ezt a kis idõt, amíg jövõ tavaszra elkészül az új, már ki lehetne várni. Ha abban netán egyáltalán nem lesz Alkotmánybíróság, az sem tragédia - éppenséggel kivehetik belõle, a felhatalmazás megvan. Addig azonban a jelenlegi alaptörvény az ország szentírása. Amit nem menet közben módosítgatunk, ha épp nem tetszik egy alkotmánybírósági döntés. P. S. Így ugyanis az a helyzet állt elõ, hogy alkotmánytalan köztársaság vagyunk. A régi ócska kis papiros, értéktelen a Fidesz szerint, akkor cincálják, amikor csak akarják. Az tehát nem alapozza meg ennek az államnak a mûködését. Új még nincs. Csak egy-két fideszes vezetõ fejében. Ez viszont nem fér bele. Azoknak a sokat emlegetett embereknek bizony joguk van tudni, milyen rendszerben élnek, milyen szabályok vonatkoznak rájuk, a parlamentre, az alkotmánybíróságra. Épp az a párt nem húzhat ilyeneket, mint a tegnapi, amely azzal kampányolt, hogy „a szocialisták a törvények fölé helyezik magukat". Meg azzal, hogy az orruk alá dörgölte, amikor semmibe vették az AB döntéseit. Nagyon helyesen tette ezt akkor a Fidesz. Ez a pálfordulás viszont a szavahihetõségüket kérdõjelezi meg. Az pedig, hogy mindez a nép nevében történik, sajnos a legnevetségesebb kommunista érv. Amit a Fidesz tesz, bármi legyen is az, egyenlõ a népakarattal (ezért a népszavazás eddig olyannyira magasztalt intézménye is fölöslegessé vált)? Mindegy, hogy a konkrét ügyben a nép tényleg szereti ezt a különadót. Ha ugyanis a fenti logikát elfogadjuk, akkor el kell fogadnunk, hogy a Fidesz képtelen hibázni. Hiszen a hatalom a népé, a nép akaratát nem az intézmények, hanem a kétharmados többség képviseli, tehát még ha hibázik, sem hibázik. Nem riogatni akarok, de komolyan: ha van egy csalhatatlan, nem a törvények, vagy az alkotmány alapján mûködõ (hiszen az rossz, nem képes megfelelni „az embereknek", ahogy Lázár mondta) pártunk, amely tehát magát a nagybetûs, alkotmány fölött álló Igazságot és Igazságosságot is a farzsebében tudhatja, mégis miért írjunk ki választásokat négy év múlva? Persze lesznek választások. De mi van, ha azokat nem a Fidesz nyeri? Visszajön mondjuk Gyurcsány. És nem lesz semmilyen kontroll fölötte, visszamenõlegesen is azt tesz majd, amit akar. Fincsi lenne, ugye? A konkrét ügyrõl meg: a fene se érti, hogy néhány millió forintért miért éri meg szétrombolni a jogbiztonság érzését. Mit is nyernek az „emberek" azzal, ha a januártól kapott végkielégítések kétmillió fölötti részét be kell fizetni az államkasszába? Semmit. Azok, akik érdemtelenül kaptak végkielégítést, bíróság elé citálhatók, lásd Eleonóra asszony esetét. Aki meg a törvényben meghatározott módon kapta, annak járt, még ha jó erkölcsbe ütközött is a Fidesz szerint. Ja, ha már jó erkölcs: az például olyan, hogy ha van egy szerzõdésem, akkor betartom azt, amit abban vállaltam. Még akkor is, ha kellemetlen. Netán bántja az igazságérzetemet. Legfeljebb nem kötök újra ilyen szerzõdéseket. Visszamenõlegesen viszont nem módosítgatok. Ja, mielõtt nekem esnének a kommentelõk, hogy ha most ilyen finnyás vagyok, miért nem voltam az mondjuk a magánnyugdíj-pénztárak ügyében: ott szó sincs visszamenõlegességrõl, nem „nyúlja le" a kormány senkinek az eddigi befizetéseit: az elkövetkezõ 14 hónapról született döntés. A kormány tehát eddig szokatlannak számító eszközökkel él, ráadásul egy rossz, értelmetlen rendszert korrekciójára ad módot, személyes szabadságomat jobban elismerve, mint az eddigi. A bank- és a teszkóadó meg egy sor adóintézkedés (gyerekek után járó kedvezmény, pl.) is olyan volt az elmúlt hetekben, hogy tényleg elismerést érdemelt, a párt azt tette, amire felhatalmazást kapott, úgy, ahogy a körülmények engedték. Kár lenne elrontani ilyen, tegnapihoz hasonló akciókkal.     Stumpf András Alkotmánytalan köztársaság. Heti Válasz, 2010. október 27.